A legtöbb kisvállakozó legnagyobb öröme, egyben a legnagyobb szerencsétlensége is éspedig:
Ezért lettünk vállalkozók: ne valaki más mondja meg, hogy mikor hova teszem a figyelmem, mikor hova megyek, mikor mit veszek meg stb. Legyek a magam ura!
A magam ura irány természetesen a képes emberek iránya.
Az, aki kicsi segííílykébű’ akar megélni, annak nincs olyan törekvése, hogy maga ura legyen.
Viszont ez az egész „Én akarok dönteni a sorsom fölött” vágy egy jó nagy adag pókhálóba vezet bele és csak évek múlva vesszük észre, hogy egyáltalán bele vagyunk kavarodva egy rendes pókhálóba.
– –
Oda, ahol sok embert látok – mert kell köztük fizetőképes is legyen – vagy oda, ahol több pénzt látok – mert a pénz mögött találok majd embert is.
Ha így teszem fel a kérdést, akkor már a válasz is sugallva van.
A legtöbb kisvállalkozó, semmiképpen sem a tömeget, semmiképpen sem azt a vásárlói kört kellene megcélozza, akit könnyű megcélozni, könnyű kiszolgálni.
✋ Példa: – könnyű megcélozni és kiszolgálni a buszmegállóban leszálló/várakozó embereket pl. fodrász ajánlattal, de sokkal nehezebb pl. a vállalkozókat/középvezetőket.
Az a fodrász, aki a tömeget látja, megszólítja ezt a tömeget és 1 óra alatt negyede annyit keres, mint az a fodrász, aki nem a tömeget célozza meg, hanem megnézi, hogy hol a pénz és az mögött keresi meg az embert.
A példát lehet a kocsma, kávézótól a kocsimosóig vinni, a virágbolttól a gyermekmegőrzésig, az autószerelőtől a takarítási szolgáltatásig.
Ha dolgozni akarsz, akkor tök mindegy, hogy hova teszed a fókuszt. A vállalkozó tud dolgozni.
Haj-rá.
#milennehaezenhéten megtalálnád a fókuszt?
#fókuszpókusz #teddfókuszbaavállalkozásodat #nagyonnemmindegy #hajrá
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |