„Nem akarom kiteregetni a szennyest…”

Pár napja tartottam előadást a HBC-ben és ledöbbentem a végén, mert egyetlen kérdés sem hangzott el a mondanivalóm kapcsán.
Ilyenkor mindenki felteszi a kérdést saját magának, hogy én nem voltam világos, vagy minden kérdést megválaszoltam, és ezért nem jutott a végére?

Elsőre nem gondoltam rá, de a harmadik opció volt a helyes válasz.

Az előadásom néhány storyról szólt a múltunkból (egyébként mondtam már, hogy 18 évesek vagyunk?), és azt mutatta be, hogy a PR, a Marketing és az Értékesítés terén, hogyan tudnak a kisvállalkozók teljesen tévútra menni, akár éveken keresztül próbálkozni egy olyan falon átjutni, amely mellett 3 méterrel van egy nyitott és kivilágított ajtó.

Legyen itt egy példa:
Egy „okos” tanár (főiskola, egyetem miegymás) azt mondta pár éve az akkor még nem ügyfelünknek, hogy az új termékük piacra juttatásához, fel kell venni 3 értékesítőt, ki kell képezni őket, alájuk kell tenni három autót és hadd szóljon.
Egyik oldalon, ennek a „hatalmas” javaslatnak a gyakorlatba ültetése nagyságrendileg 50 000 Eurónál kezdődik, másik oldalon, az eredmény kétséges.
Ezzel szemben én azt javasoltam, hogy pár száz lejért vegyünk egy adatbázist és naponta 50 kiküldött mailre, másnap menjen egy telefon is, miszerint a tegnap küldtünk mailt.

Az én javaslatom 2 hét után megmutatta, hogy van értelme: 2 évvel a javaslat óta (amióta ez már több lépcsős és ki van minden lépése csiszolva) hibátlanul végzi a dolgát.
Ha felvettek volna 3 embert, képzéssel, autóval stb., minimum 10 x ennyibe került volna, az értékesítők környéki kockázatokat nem is számolva.

Nos, ilyen és ehhez hasonló történeteket meséltem el és arra akartam rávilágítani, hogy:

1. Elképesztően helytelen ötleten, kőkemény hónapokat lehet dolgozni és az eredmény kétséges.
2. Néha-néha tegyük fel magunknak a kérdést: „Van egy elképzelés, amit próbálok kivitelezni. Ez kivitelezhető? Van ennek értelme?”

Szóval, teljes testi valóságomban mindent elkövetek, hogy átadjam a fejemben és a prezentációmon lévő gondolatokat, és az egésznek a végén Szakács-Paál István, a HBC igazgatója (jó) kérdésén kívül, nem hangoztt el semmi más.

Amint említettem, ilyenkor azért felmerül bennem az, hogy ennyire világos volt minden az előadásomban, vagy ennyire nem volt világos, hogy egyetlen kérdést sem fogalmaznak meg a résztvevők?

Aztán amikor megköszöntük, és lejárt a műsor, „elszabadult a pokol”.
Közvetlenül a zárás után, több mint 5 személynek volt konkrét (és jó) kérdése, de miközben ezeket megválaszoltam, ketten biccentettek oda, hogy most nem várják ki a sorukat, és majd írnak. Másnapra pedig volt még 4 megkeresés mailen!

Nem pont ezekkel a szavakkal, de ötön is azt mondták, hogy az általam felsorolt példák közül, többen is magukra ismertek, és azért nem tettek fel a többiek előtt kérdéseket, mert az övéké kicsit személyes és nem akarják kiteregetni a szennyesüket.

És ez a „szennyes kiteregetés” adta az apropót eme irománynak.

Amíg nem vállalod fel, hogy van szennyesed, addig értelmes segítséget sem tudsz kapni.
Akik az előadás után megérkeztek, azok lenyelték a gombócot és azt mondták: inkább jöjjön rá Levente, hogy butaságot csináltam/ok, mintsem hónapokon és éveken keresztül folytassam a butaság csinálását.

És ez a mai üzenetem számodra:

Inkább jöjjön rá a könyvelőd, barátod, partnered, tanácsadód, hogy bizonyos dolgokat nem, vagy rosszul csinálsz, mintsem folytasd az idő- és pénz pazarlást hónapokon és éveken keresztül.

Köszönöm a meghívást a Hargita Business Centernek és haj-rá!